EN
DOROGI egy szál gitár

DOROGI egy szál gitár

K11 Művészeti és Kulturális Központ

Koncert

Időpontok

Dorogi Péter immáron több mint 20 éve koptatja a hazai nagyszínpadok világot jelentő deszkáit. A Kistehén Tánczenekar alapító tagjaként, illetve az egykori Intim Torna Illegál szintén alapító tagjaként és frontembereként ismerheti a közönség. Az idei évtől DOROGI néven, új zenekarával lép a nagyközönség elé. A Hipnotizőr király, a Vágjál lyukat a kádba, vagy az Örökké című rádióslágerek szerzője újra és újra bebizonyítja számunkra, hogy a zene mindnyájunk lételeme. Több platina- és aranylemezzel a zsebében, zeneszerzőként,  dalszövegíróként, gitárosként és karcos hangú énekesként áll színpadra. Dalai zenei kalandtúrára invitálnak, s ha elfogadjuk a meghívását, a mély, lirai daloktól, a bensőséges hangzású, akusztikus dallamokon át, a fesztiválok ütemes rock zenéin keresztül, a pörgős rádióslágerekig repít bennünket. Az utóbbi években már nem csak fesztiválokon és  koncerteken mutatta meg tehetségét, hanem zenéi közismert filmekben és sorozatokban is  visszaköszönnek, így hallhatjuk énekelni a B.U.É.K. című filmben, vagy az Egynyári kaland  TV sorozatban. 

Akusztikus műsorában munkásságának legfontosabb szerzeményeit adja elő, illetve azokat  a számokat, melyek inspirálták ezen dalok megírásában. Nem csak az Intim Torna Illegál legnagyobb slágerei csendülnek fel, hanem más neves zenésszel együtt írt számai is, mint a  "Balaton" vagy "Az anyu meg én".

Jegyek elővételben 2.000 Ft, a koncert előtt a helyszínen 3.000 Ft.

Időpontok

Betöltés...